Tegnap mesét néztem a gyerekeimmel. A történet főszereplője Oswald a kis kék polip, aki észrevette, hogy az ősz beköszöntével minden állat elbújik a vackába, csak szegény madárkáknak nincs hová menekülniük a hideg elől. Elhatározta, hogy barkácsol egy házat nekik. Elkészítette a madárlakot, és készült, hogy elhelyezze az egyik fán a kértjében. Ám ekkor …
…megjelent egy barátja, aki azt mondta, hogy a ház nem elég színes, így Oswald lefestette. Majd a következő barátja azt mondta, hogy szép ugyan, de nem elég illatos. Így tele rakta virágokkal. Jött aztán a harmadik barát is, aki szerint nem volt elég szép hangja, így csengőket kötött rá a kis polip. Miután minden barátja tanácsát megfogadta, felrakta a házikót az egyik faágra. A madarak azonban megijedtek a színes pöttyöktől és a csengők hangjától és nem tudtak berepülni a rengeteg virág miatt. Jött aztán egy hatalmas szélvihar esővel, ami lemosta a festéket, leszaggatta a csengőket, kiseperte a virágokat. Oswald először szomorú volt, de aztán észrevette, hogy a madarak most már boldogan elfoglalták a kis házikót, amit készített.
Miért írtam le mindezt? Mert pontosan példázza a felnőttek egyik óriási problémáját. Azt, hogy miért nem tudunk következetesen ragaszkodni a céljainkhoz, miért térünk le újra és újra arról az útról, melyet kiszabunk önmagunknak. A rengeteg baráti jótanács, a külső elvárások, mások véleménye a kelleténél gyakrabban akadályoz meg minket abban, hogy megvalósítsuk álmainkat, vágyainkat. Így ha önmagunk számára már világosak a célok, tegyük világossá ezeket mások számára is, ha kell, kíméletlenül!
Csók. Stella
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: